Második alkalommal: Szívélyes üdvözlet a Reeperbahn bejáratánál, amely 1626-ban kezdődött itt. Ebben az évben fejeződött be a kötélgyártók költözése az Eichholzról (a mai Neustadtban) a városfalon kívüli területre. Mikor és hogyan kezdődött pontosan, nem maradt fenn – annyi bizonyos, hogy azóta a hamburgi minőségű kötélzet St. Pauliból származott.
Négy évszázaddal ezelőtt a Reeperbahn nem utca volt, hanem egy terület, ahol a hajókötél-készítők rendelkeztek gyártóüzemekkel: hosszú pályák, amelyeken rendszeres támaszokkal elhelyezett kenderfonalakat sodortak kötelekké – akár 200 méter hosszúságig. Egy ilyen kötélzet súlyának kezeléséhez akár kilenc kézműves is dolgozott egy pályán – a minimum kettő volt.
A pályák között (itt tíz volt) fasorok húzódtak, amelyek lombkoronájukkal védték a kézműveseket és termékeiket az időjárástól. Itt kezdetben gyorsan növő mezei szilfák voltak, amelyeket a 19. században hársfák váltottak fel, miután francia csapatok 1814-ben védelmi célból felgyújtották a pályákat.
Északi oldalán a kötélgyártók területe a mai Simon-von-Utrecht-Straßeig terjedt, ahol 1605 óta, tehát a kötélgyártók idején, a Pesthof volt a kertjeivel. Nyugaton a pályák a mai Hamburger Berg utca előtt voltak – délről egy útvonal határolta, amely Hamburgot a dán Altonával kötötte össze (többet erről a Hamburger Berg és a Nobistor állomásokon).
Ezen a közúton, amely 1899-ig még a „Lange Reihe” nevet viselte, több mint kétszáz éven át zötyögtek kézikocsik és lovaskocsik a hamburgi Millerntor és az altonai Nobistor között – míg az 1820-as évektől kezdve azzá a jól látogatott szórakoztató negyeddé fejlődött, amelyet ma Reeperbahnként ismerünk.
Továbbhaladunk a Seilerstraße 42-nél (Schulmuseum).
Szombat
Ma