Üdvözöljük a Reeperbahn bejáratánál – vagy Hamburg felé vezető kijáratánál.
Míg kelet felé a Neustadt terül el a Michel környékén, nyugat felé a Reeperbahn megnyitja Szent Pált, amelyről ma is azt mondják, hogy „nem Hamburg”.
Történelmi szempontból ez a helyszín valójában egy impozáns erődítményen kívül található, amely a 17. és 19. század között vette körül Hamburgot. Ma már szabad a kilátás a város belseje felé; 1626-ban egy 10-15 méter magas falakkal és bástyákkal rendelkező védmű nemcsak a kilátást, hanem a városba való bejutást is elzárta. Csak a Millerntor (a régi Millerntor őrház helyén) képezett átjárót az úgynevezett Hamburger Bergre, a későbbi Szent Pálra. A Millerntortól északra a „Henricus” bástya csatlakozott (ma a Hamburgi Történeti Múzeum helyén), délen a „Albertus” és a „Casparus” követte (mindkettő a Bismarck-emlékmű magasságában), az Elba felé pedig a hatalmas Hornwerk képezte a lezárást.
Az erődítmény falának megépítése mintegy tíz évig tartott, és Európa egyik legmodernebb és legdrágábbjaként tartották számon. Megérte a befektetés, mert megóvta a várost a harmincéves háború (1618-1648) pusztításaitól.
A falak felépítésével Hamburg kibővült a jövőbeli Neustadt területeivel, amelyek korábban a régi városfalakon kívül feküdtek. Ebben az egykori zöld perifériában, amely réteket, legelőket és téglagyárakat foglalt magában, mintegy 1625/26-ig a kötélverők is dolgoztak – egy „Eichholz” nevű kis erdő vette őket körül, ahogy az utca ma is nevezi. A korabeli kikötő közelében itt készítették hajókötelüket, amíg a hamburgi tanács parancsára el nem kellett költözniük az új erődítmény falaihoz, és gyártóüzemeiket a Millerntoron túlra, a Hamburger Bergre, a mai Reeperbahn környékére nem kellett áthelyezniük.
Többet tudhat meg a Szent Pál-i kötélverőkről a Reeperbahn 5. állomáson (Bingöl/Imperial Színház sarok).